Évtizedek Stílusai: A Magyar Kerékpározás Története IV.

"Az első országúti “kerékpár-távversenyt” 1894 nyarán rendezték meg Budapest és Pécs között. 25-30 kilométerenként frissítőállomások várták a 30 indulót. A cikk főképe is egy ilyen pihenőn készült. Érdemes még megjegyezni, hogy az 1880-as évek végén kerékpáros szaklap indult: a Magyar Kerékpáros hasábjain olvashatunk arról, hogy noha már több mint 100 kerékpáros egylet működik hazánkban, az “állandó szabatos versenypályák nélkül a versenyzés sportja ki nem fejlődhetik.” Kolozsváron 1894. szeptember 23-án át is adják az első 333 méteres, kátrányozott makadám futófelületű kerékpáros pályát. Ez év októberében Szombathelyen avatnak velodromot. Ekkor Pesten még nem volt olyan létesítmény, ahol kerékpáros versenyeket lehetett volna rendezni.

Már 1894-ben felmerült annak gondolata, hogy egy többcélú stadiont építsenek, mely az akkor induló olimpiai mozgalom hazai feltételeit biztosította volna. A versenytér pályázatára beérkezett tervek közül az OTSB Neuschloss Marcel és öccse Ödön elképzelését tartotta a legmegfelelőbbnek. Ők a Stefánia, a (ma) Thököly, és a később beépült Szabó József út által határolt üres telekrészre tervezték.

Az emeltfordulós bitumenes kerékpárpálya egy homokos, később befüvesíthető belső teret töltött ki. A pálya nyugati oldalán elhelyezkedő főtribün alatt kiegészítő helyiségek, mögötte tenisz- és tekepálya kapott helyet. A tribünök alatt, a kerékpárpálya töltése mögött egy agyag és salak keverékéből készült 200 méteres futópálya épült, ahol a súlylökők és a tornaszerek helyét is kijelölték. Az 500 méteres kerékpárpálya körül 10.000 néző (!) foglalhatott helyet. Az építkezés kissé elhúzódott, de 1896 tavaszára végre elkészült a Millenáris.

A nyitóversenyeket május elején megtartották, majd május 24-én, Pünkösd vasárnapján, már volt egy kerékpáros verseny, ahol 3000 méteren a Hunnia Magyar Bicycle Club kerekese, Wiegand Rezső győzedelmeskedett, míg 10.000 méteren az MTK-s Rottenbiller János – népszerű nevén – Gigi nyert. Gigit, aki a figyelemre méltó lavírozás, mezőnyjátékba bevitt taktika és a hajrában fokozódó végsebesség sajátos stílusának meghonosítójaként lopta be magát a szakértő nézők szívébe – már az első pillanatban kedvencévé fogadta a közönség. “De hogy is nyerte volna meg a szíveket egy olyan cingár legényke, kinek lábszárai alig vastagabbak, mint egy szöcskéé, de olyan ruganyosak is!” – írta a Pesti Hírlap 1896. június 1-én.

Majd május 31-én tartották az igazi fényes-műsoros megnyitót, melyre három nemzetközi sztár jött el: a belga Émile Huet és Raymond Dépage, illetve a francia Fournier. A rövidebb távokat a papírforma szerint ők nyerték, de meglepetésre a 25 km-es versenyben Rottenbiller “Gigi” győzedelmeskedett. Az újságok elismerően írtak a nézők számáról, de a versenyrendezés tekintetében voltak hiányosságok. Például: “a tandemverseny bírói ítélete (holtverseny) nagy konsternációt keltett azokban, akik a Huet-Rottenbiller tandem első kerekét 30 centivel előbbre látták, mint a Fournier-Max-ét a czélvonalon…” – írta a Pesti Hírlap.

A Millenárison pezsgett a kerékpáros élet. A hatodik millenáris kerékpárversenyen már női verseny is volt, “melyen három sportlady, Bernát Olga, Bernát Nina, valamint Schenker Teréz állt rajthoz, és nem csupán pompás iramukkal, hanem remek toalettjükkel is emlékezetessé tették a napot. Világos selyem derék, sötét, bő térdnadrág volt a bátor úttörők dresse, és bátran mondhatni, hogy nem rosszul festettek.” – írta a Sport-Világ augusztus 2-i számában a lelkes riporter.

Sajnos a lelátót nem az örökkévalóságnak építették, így a Millenárist be kellett zárni az életveszélyes faszerkezete miatt. Egy szezon kimaradt, majd szép lassan újra beindult és népszerűvé vált a kerékpározás. Mint tudjuk, ezekben az években új hóbort ütötte fel a fejét: nevezetesen a futball. Innentől a Millenáris már két nagy sportágnak adott otthont. Több mint egy évszázad távlatából már tudjuk, hogy melyik került ki győztesen, de jó három évtizeden keresztül népszerűségben fej-fej mellett haladt a foci és a kerékpár.

Pedig akkor még elmondhattuk, hogy a világ legjobb külföldi kerékpárversenyzői jártak rendszeresen a Millenárisra, ahol 1-1 futam során bizony alul is maradtak a magyar versenyzőkkel szemben. Ez minden bizonnyal így is maradt volna, ha 1899 végén valamiért nem dönt úgy a törvényhozás, hogy 5 korona adóra kötelezi a kerékpárok tulajdonosait. Sajnos a rendelet megszületett, és hiába volt 21 elsőrangú kerékpáros pálya hazánkban, hiába volt több mint 100 egyesület és viszonylag jól működő kerékpáros szövetségünk, innentől igencsak drága sporttá vált a kerékpározás. Ezzel együtt az utánpótlás kérdése is függőben maradt. A nemzetközi élvonaltól ekkor kezdtünk leszakadni…"