"Természetesen egyetlen tényezőre hiba
lenne visszavezetni a honi kerékpározás hanyatlását. A másik fő
gond az volt, hogy Magyarországon nem alakult ki az a háttéripar,
amellyel nagy mennyiségben, olcsón, nemzetközi szintű
kerékpárokat tudtunk volna előállítani. Ennek hiányában már
korlátozottak voltak az utánpótlás lehetőségei, nem is beszélve
az egyesületek, fokozott anyagi nehézségeiről. Ez utóbbira
dobott még egy lapáttal az ezredfordulón tapasztalható
telekspekulációból adódó adósságlavina, a tőkehiány, a
sajtóban előretörő kerékpáros hangulatkeltés, illetve az
arisztokrácia teljes kivonulása a kerékpársportból. Ennek
tükrében már jobban érthető, hogy miként csökkent a
használható pályák száma 21-ről féltucatra, és az igazolt
versenyzőké 4000-ről szűk 400-ra.
A Millenárison a kerékpáradó bevezetéséig
többé-kevésbé jól mentek a dolgok. 1897-re elkészült az új
lelátó, és a pálya hiányosságait is kijavították. A pálya
ekkor 500 méter hosszú volt, átlag 7 méter széles. A
világszínvonalú pályára szívesen jöttek a századforduló
neves kerekesei: Huet, Dépage, Fournier, Lurion, Max, illetve az
osztrák Heller és Reisinger. Az ádáz csatákra több mint 3000
néző volt kíváncsi. 1906-ban az akkori világbajnok, Woody
Headspeth is beszállt a versenyzésbe.
A létesítmény a világ élvonalába tartozott,
ahol mellesleg focimeccseket, világ és Európa-bajnokságokat
rendeztek. Ez lett a nemzeti 11 otthona, ahol számos nagy magyar
sportsiker született. A kerékpárversenyek továbbra is igen
népszerűek maradtak. A legnépszerűbb szakág a tandem és a
motorvezetéses (stréher) volt. Ebben az időben az első számú
kedvenc Gerger, aki általában egy négyüléses kerékpár
szélárnyékában állított fel újabb és újabb körrekordokat a
Millenárison, illetve a sprintversenyeket is nagy fölénnyel
nyerte. A lapok tudósításaiban rendre szerepeltek a kerékpáros
versenyek, és a képes magazinok is szívesen foglalkoztak a
kerékpársporttal.
Az 1899. évi ötkoronás adó bevezetésével még
a nagyobb szakosztályok is pillanatok alatt megszűntek, és a
kerékpársport passzivitásba szorult. Az adó 1911-ben szűnt meg,
de addigra a figyelem elfordult a kerékpársporttól. 1905-re a sok
hazai kerékpáros pályából már csak a Millenáris volt
üzemképes.
Stréherben az MTK-s Posszert János verhetetlen
volt, ő vonzotta a közönséget a Millenárisra. De mint ahogy az
ilyenkor lenni szokott, egy évvel az újrakezdés után ismét
rendeletet hozott a főváros, amelyben kitiltotta a motorokat a
Millenárisról, amely újabb érvágás volt a felvirágzó
kerékpársportnak. Posszert elhagyta az országot, és a Monarchia
más területein az itthoninál is nagyobb dicsőséget szerzett.
A közelgő világháború
mellett a hazai kerékpársportban is jelentős ellentétek
uralkodtak, és csaták zajlottak. A szövetségnek nem volt elég
tekintélye ahhoz, hogy a különböző külső tényezők miatt az
egyesületek között felmerülő ellentéteket elsimítsa. Elavult
alap- és versenyszabályai nem adtak módot arra, hogy a szembe
helyezkedőket megfenyítse. Új szabályokra, reformokra lett volna
szükség, hogy a szövetség ereje újból helyre álljon. Voltak,
akik a reformok fokozatos életbeléptetését kívánták, voltak,
akik minden átmenet nélkül követelték az újításokat, és
végül voltak, akik mereven ragaszkodtak a régi állapotokhoz. A
szélsőségesek 1910-ben kiváltak az MKSZ-ből és MOKESZ
(Magyarországi Kerékpáros Egyesületek Szövetsége) név alatt
tömörültek. A 2 évig tartó elkeseredett harcból az MKSZ került
ki győztesen. Az MKSZ megint magához ragadta az irányítást,
fokozottabb vezetést fejtett ki munkarendjének megvalósításának
érdekében, felvetette magát az UCI-ba, ezzel újra visszaállította
tekintélyét, és biztosította a kerékpársport további
fejlődését.
Ezután az országúti
és pályaversenyek iránt mind nagyobb lett az érdeklődés. Az
országúti és a pályaversenyeket vasárnaponként felváltva
rendezték, és így a versenyzőknek módjukban állt az országúton
és a pályán egyaránt szerepelniük. Minden versenyen népes mezőn
állt a starthoz. Később az országúti és a pályaversenyzők
elkülönültek egymástól: minden vasárnap volt országúti
verseny, de ugyanakkor rendeztek pályaversenyeket is, ami
lehetetlenné tette, hogy a versenyzők mindkét szakágban
helytálljanak. Ekkor a szövetség maga vette kezébe az országúti
versenyek rendezését. Külföldi mintára fokozatosan áttért a
rövid távú versenyekről a közép- majd hosszú távú
viadalokra. Kiírta az országos egyesületi bajnokságot, amelynek
eredményét az országúti, pálya- és túraversenyeken kifejtett
sporttevékenység pontozásával állapította meg. A szép
korszaknak az I. világháború vetett véget."
Vida László a budapesti VB-n
(Forrás: BikeMag magazin, http://bikemag.hu/alapismeretek/porfelholovagok-a-magyar-kerekparozas-tortenete-az-elso-vilaghaborutol-1945-ig)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése